Még élek!
A napok összefolynak,
száguldok, hajtok,
élek, éhezek.
Küzdök a percekért,
a szerelmemért.
Monotonitás ellen unszolnak,
s fáj a fenekem
ennyi "motivációtól".
Néha összeomlok,
sírok, csapkodok.
Nincsen mosoly,
vagy boldog pillanat,
harcolok, de oly sokszor elbukok.
Az álom, mi akkor valószerűnek tűnt
már üres köd, halott.
Sokszor várom a csodát.
Addig lélegzek,
létezek,
várok,
álmodok...